+36 1 354 1608 és +36 20 317 5185 (H-P 10.00-16.00) info@penzsztar.hu

Mi a kockázat? Mit jelent a home banking? Melyik országban adják ki a Financial Times-t vagy az Izvesztyiját? Mi a merkantilizmus lényege? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések, játékos helyzetgyakorlatok során tehetik próbára tudásukat, kreativitásukat, együttműködési és előadói készségeiket azok a diákok, akik részt vesznek a PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Versenyen. A győztes csapat tagjainak jutalma fejenként 100 ezer forint és egy okostelefon, ami különösen karácsony előtt néhány nappal jól jön bármelyik középiskolásnak – legyenek akár magyarországiak, akár határon túliak.

Azoknak, akik kedvet éreznek a játékhoz, nincs más dolguk, mint 4 fős csapatot szervezniük, és legkésőbb október 10-ig jelentkezniük a www.penzsztar.hu honlapon található regisztráció kitöltésével. A nevezés teljesen díjmentes, csupán annyi a kikötés, hogy a csapat tagjai ugyanannak a középiskolának a 14–22 év közötti diákjai legyenek. Hogy mennyire népszerű volt ez a verseny az elmúlt három évben, azt jól jelzi, hogy évente több mint ezer csapat, négyezer diák mérte össze a tudását.

A felkészülésben segítséget nyújtanak a korábbi évek feladatsorai, illetve azok a háttéranyagok és videóelőadások, melyeket a szervezők a verseny honlapján tettek elérhetővé, így a gimnazistáknak sem kell attól tartaniuk, hogy hátrányba kerülnek a gazdasági profilú középiskolába járó diákokkal szemben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az előző három évadból kettőt is gimnazisták nyertek.

A PénzSztár legfontosabb célja, hogy széles körben felhívja a fiatalok figyelmét a pénzügyi kultúra fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse ismereteiket, egyúttal segítse a középiskolákat pénzügyi oktatási innovációs törekvéseik megvalósításában. A szervezők éppen ezért kiemelt figyelmet fordítanak a verseny két internetes fordulójára, melyek révén sok ezer hazai és határon túli magyar középiskolás gyarapíthatja pénzügyi, gazdasági, vállalkozási ismereteit, és a 21. században nélkülözhetetlen gyakorlati készségeit.

Idén a PénzSztár verseny a Budapest Bank kiemelt támogatásával valósul meg. „A társadalmi felelősségvállalás jegyében a hazai nagybankok közül a Budapest Banknál elsőként kezdtünk el foglalkozni a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztésével, így mára közel három évtizedes tapasztalatot halmoztunk fel ezen a területen. Örömmel csatlakoztunk a PénzSztár vetélkedősorozatához, mert így a Budapest Bank a fiatalok korai pénzügyi edukációja révén hozzájárulhat a jövő pénzügyi kultúrájának formálásához. A verseny támogatásával közvetlen hatást tudunk gyakorolni arra, hogy az új generáció tagjai a pénzügyeket értő, azokat tudatosan kezelő felnőtteké és banki ügyfelekké váljanak” – mondta Fatér Gyula, a bank lakossági üzletágvezetője.

A támogatók között megtalálható az Országos Betétbiztosítási Alap, a Gazdasági Versenyhivatal, a PwC Magyarország és a Diákhitel Központ, a fő szakmai partner pedig immár negyedik éve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A verseny növekvő elismertségét jelzi, hogy 17 szakmai szervezeten kívül idén 8 egyetem (Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Pallas Athéné Egyetem, Eszterházy Károly Egyetem, Miskolci Egyetem) csatlakozott az együttműködő partnerek köréhez. A versenysorozat korszerű informatikai hátteréről a Simplexion Informatikai Kft. gondoskodik a regisztrációtól kezdve az internetes és helyszíni fordulók lebonyolításán át egészen az eredmények kiértékeléséig.

Az a középiskolás csapat, amelyik sikeresen teljesíti a két online tesztet, a megyei és a regionális fordulót, majd továbbjut az országos elődöntőből, és megnyeri a döntőt, elviheti a verseny fődíját, fejenként 100 ezer forintot a Budapest Bank felajánlásából, valamint egy-egy okostelefont, amelyet a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) ajándékoz a győzteseknek. A helyszíni fordulók során jól teljesítő csapatokra további értékes nyeremények, tárgyjutalmak és szakmai képzések is várnak.

Azok a középiskolák, amelyek arra bíztatják tanulóikat, hogy végigjátsszák legalább a verseny két online fordulóját, már sokat tesznek azért, hogy a fiatalok megismerjék a legfontosabb pénzügyi, gazdasági és vállalkozási fogalmakat. Ezt ösztönözheti, hogy az a három középiskola, ahol a legtöbb csapat kitölti a két online tesztet – az elért eredménytől függetlenül –, különdíjban részesül. Nyereményük egy évre szóló oktatási szimulációs szoftverlicenc, amely további segítséget nyújthat a gazdasági, pénzügyi és vállalkozási ismeretek oktatásában. Azok pedig, akik nem jutnak tovább az online fordulókból, a főversennyel párhuzamosan külön játékban is részt vehetnek további nyereményekért.

A verseny eredményeit – a csapatok által kitöltött két online teszt és a 33 helyszíni forduló megoldásait – a szervezők évről évre kiértékelik, megvizsgálják, hogy a diákok a különféle pénzügyi, gazdasági témák (bank, biztosítás, tőkepiac, vállalkozás, uniós pénzügyek, adózás stb.) tekintetében milyen mélységű tudással, és azon belül milyen arányú elméleti és gyakorlati jellegű ismerettel rendelkeznek. Mindez lehetővé teszi – az ország egész területére, sőt a határon túlra is kiterjedően – a középiskolás diákok pénzügyi, gazdasági, vállalkozási ismereteinek feltérképezését, a tudásbeli változások nyomon követését, segít megmutatni, hogy milyen területeken, milyen témakörökön belül van szükség az ismeretanyag bővítésére, a gyakorlati készségek fejlesztésére.

Share This

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a böngészés biztonságának növelése és a felhasználói élmény fokozása érdekében. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close