1048 négyfős csapat részvételével startol az idei PénzSztár verseny. A játékos megmérettetésre több mint 50 partnerszervezet összefogásával, immár hetedik alkalommal kerül sor. A verseny célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a pénzügyi műveltség fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse ismereteiket.
A 2019-es győzelem reményében összesen 1048 négyfős középiskolás csapat jelezte részvételi szándékát. Közülük 939 magyarországi, 49 erdélyi, 28 vajdasági és 32 felvidéki. A legtöbb, 103 csapat Pest megyei, 85 csapat Csongrád megyéből, 80 csapat pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből regisztrált.
Az október 10-én és 17-én tartandó, kétfordulós internetes előselejtező eredménye alapján dől el, hogy a 19 hazai megyéből és Budapestről, illetve a határon túli magyarlakta területekről melyik 5-5 – összesen 115 – csapat kerül be a helyszíni fordulókba. A november 7-én, 23 helyszínen párhuzamosan megrendezendő selejtező eredménye alapján a 100 hazai csapatból 35, míg a 15 határon túliból 5 mehet tovább a november 21-ei középdöntőbe. Innen a legjobb 7 hazai és 1 külhoni csapat kap meghívást a november 28-ai budapesti elődöntőbe, majd közülük a legsikeresebb 5 team mérkőzhet meg egymással december 10-én, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében megrendezendő országos döntőben.
„A PénzSztár verseny az idén lépett a – sok kultúrában és az élet megannyi területén misztikusnak számító – 7. évébe. Annak idején elsőként tettük lehetővé, hogy a középiskolások játékos keretek között felmérhessék, hogy mit tudnak a gazdaságról, a pénzügyekről, később már a vállalkozásokról, mely ismereteiket a három hónapon át tartó verseny során még tovább mélyíthetik. Örömmel tapasztaljuk, hogy az elmúlt években csak egyre nőtt az érdeklődés a diákok körében a pénzügyi, gazdasági, vállalkozási témák iránt, amelyhez – merem remélni – a PénzSztár is hozzájárult. Büszkék vagyunk arra, hogy bár az utóbbi időben egyre több követőnk akadt, még ma is a PénzSztár az a verseny, amely a legtöbb középiskolás diákot megmozgatja. Figyelemre méltó, hogy a korábbi évek győztesei nemcsak az értékes fődíjakkal gazdagodtak, hanem kivétel nélkül felsőfokú oktatási intézményekben folytathatták tanulmányaikat, többen külföldön, neves egyetemeken. Törekvésünk az évek során nem változott, a pénzügyi, gazdasági és vállalkozási ismeretek bővítése mellett szeretnénk elősegíteni a fiatalok pénzügyi attitűdjének, magatartásának formálását is” – mondta a PénzSztár Versenyközpont vezetője, Kerekes György István az idei verseny indulása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.
„A Budapest Banknak mindig is szívügye volt a pénzügyi kultúra fejlesztése, amit jól mutat, hogy a hazai kereskedelmi bankok között elsők között, csaknem három évtizede foglalkozunk a lakosság pénzügyi kultúrájának és tudatosságának fejlesztésével. A PénzSztár vetélkedő immár negyedik éve történő támogatásával közvetlen hatást gyakorolhatunk arra, hogy a diákok a pénzügyeket értő, azokat tudatosan kezelő felnőtteké és banki ügyfelekké váljanak” – hangsúlyozta Puskás András, a Budapest Bank Zrt. kockázatkezelésért és működtetésért felelős vezérigazgató-helyettese.
„A NAV stratégiai célja, hogy kialakítsa, illetve megerősítse az új generáció tagjaiban az adótudatosságot. Ebben szerepet kapnak az új fejlesztések, az online szolgáltatások, valamint a közérthető kommunikáció, hogy a fiatalok az adózást ne azonosítsák a bonyolult ügyintézéssel. Idén elkészül a középiskolásokra is fókuszáló Adótudatossági stratégiai program, amelyben az adózási ismeretek átadásán túl szemléletformálásra is törekszünk. Céljaink eléréséhez kiváló lehetőség a PénzSztár verseny. A vetélkedő során olyan információkat adhatunk át, amelyek segítségével a fiatalok lépést tarthatnak az adózási aktualitásokkal, a gazdasági élet új trendjeivel, változásaival” – közölte Sinkáné dr. Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóügyi szakfőigazgatója.
„A rendszeresen végzett közvélemény-kutatásaink szerint jelentős különbségek vannak a diplomások és az ennél alacsonyabb végzettségűek között abból a szempontból, hogy mennyire tájékozottak a piaci verseny szükségességéről, annak előnyeiről. Sajnos az is elmondható, hogy minimális a pénzügyi- gazdasági ismeretek iránt intenzív érdeklődést mutatók aránya a fiatalok körében. Ezt az iskolai rendszer sem tudja hatékonyan pótolni: A 15-18 évesek kevesebb, mint húsz százaléka tanul pénzügyi-gazdasági ismereteket. A GVH ezért már évek óta támogatója a pénzügyi és gazdasági ismeretek terjesztésében hiánypótló Pénzsztár programnak” – nyilatkozta dr. Kollár Kinga, a Gazdasági Versenyhivatal sajtószóvivője.
„A PénzSztár verseny egy olyan kezdeményezés, amely a fiatalok pénzügyi és gazdasági tudatosságát szeretné erősíteni. Éppen ezért a hazai biztosítási piac meghatározó szereplőjeként, mi is szeretnénk hozzájárulni támogatásunkkal egy tudatos, tájékozott, biztosítási- és pénzügyeiben jártas generáció kineveléséhez. Immár második éve állunk emellé a nagyszerű edukációs célú megmérettetés mellé, hiszen számunkra is kiemelten fontos, hogy gyermekeink már középiskolás korukban megszerezzék a későbbi életük pénzügyi alakításához szükséges ismereteket” – mondta dr. Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója.
A nyertes csapat minden tagját a Budapest Bank 100 ezer forinttal díjazza, míg a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) egy-egy okostelefonnal jutalmazza. Mindezek mellett a versenyzőkre további értékes nyeremények, illetve tudásalapú szakmai díjak – továbbképzések és tréningek – is várnak. Az a három középiskola, ahonnan a legtöbb csapat megoldja az előselejtező két online tesztjét – az elért eredménytől függetlenül – különdíjban részesül. Nyereményük egy-egy oktatási szimulációs szoftverlicenc, amely további segítséget nyújthat számukra a pénzügyi, gazdasági és vállalkozási ismeretek elsajátításában.