+36 1 354 1608 és +36 20 317 5185 (H-P 10.00-16.00) info@penzsztar.hu

November 9-én 40 csapat részvételével kerül sor a PénzSztár verseny regionális fordulójára. A 8 helyszínen párhuzamosan zajló játék eredménye alapján derül ki, hogy melyik 8 csapat jut tovább a november 23-i országos elődöntőbe.

A regionális középdöntő 2017. november 9-én csütörtökön 14.00 és 17.30 között kerül megrendezésre. Minden résztvevőnek legkésőbb 13 órára meg kell érkeznie a helyszínre, hogy elegendő idő maradjon a regisztrációra, az elhelyezkedésre és a játékszabályok ismertetésére, mert pontban 14 órakor mind a 8 helyszínen elindul a verseny. A játék befejezését követően kerül sor az eredmények összegzésére, a régiós győztesek meghatározására, illetve döntetlen állás esetén a szétlövésre. A helyszínenként párhuzamosan zajló eredményhirdetést és záróceremóniát követően, a verseny befejezése 17.30 körül várható.

A forduló menete

A fordulóban helyszínenként 5-5 négyfős csapat vesz részt, akik a játék során semmilyen külső segítséget, segédletet (mobiltelefont, számológépet) nem használhatnak. A versenyzők az eddig szerzett pontjaikat elveszítik, mindenki tiszta lappal indul a fordulóban. Mind a 8 helyszínen egyszerre zajlik a verseny, teljesen azonos feladatokkal. Ebben a fordulóban már meg kell szólalniuk a csapatoknak, és esetenként a zsűri is szubjektív ítéletet hoz. Ekkor minden zsűritag – pontozólapok felmutatásával – 0-tól 5 pontig értékeli a megoldásokat. A középdöntő végeredménye alapján a 8 régiós győztes csapat jut tovább az országos elődöntőbe. Fontos, hogy a játék most is területi alapon szerveződik!

A regionális középdöntő versenyhelyszínei ide kattintva tekinthetők meg

A játékban szereplő feladattípusok

A siker titka

A csapatok házi feladatként kapták, hogy maximum 2 percben mutassanak be egy sikeres vállalkozást vagy vállalkozót a környezetükből. Mi volt az alapötlet, az eredeti gondolat? Milyen út vezetett a sikerhez, milyen nehézségekkel kellett megküzdeni? A prezentációhoz nem használható kivetítés, csak saját készítésű kellékek, nyomtatott képek, ábrák, grafikonok alkalmazhatók.

Halld meg!

A játékvezető kétszer lassan, tagoltan felolvas egy szöveget, amelyben tíz hiba, téves információ szerepel. Csak a felolvasás ideje alatt a szöveg kivetítve is látható, és a csapatok jegyzetelhetnek, majd ezt követően kapják meg a feladatlapot, amelyre le kell írniuk a hibákat és azok javításait.

Felező

A feladatlapon 10 állítás/kérdés szerepel, melyek mindegyikéhez 4 válaszlehetőség tartozik. A négy változatból kell kiválasztani az állításhoz/kérdéshez illeszkedő 2 helyes választ. Csak az a megoldás ér pontot, ahol a csapat mindkét helyes választ megjelöli.

Győzz meg!

Minden csapat húz egy témát. A csapat egyik tagjának 2 perc áll a rendelkezésére, hogy az adott témáról kifejtse az álláspontját és meggyőzze a zsűrit. A zsűri az érvek sokféleségének, az előadás módjának, stílusának és meggyőző erejének figyelembe vételével értékel.

Mozaikszó

Minden csapat kap egy feladatlapot, rajta 10 mozaikszóval, amelyek mellé le kell írni azok teljes változatát. Idegen nyelvből származó mozaikszó esetén szintén a teljes magyar megfelelőt kell megadni, de a helyes angol változat is elfogadható.

Számítási feladat

A csapatoknak egy számítási feladatot kell megoldaniuk. A számoláshoz semmilyen segédeszköz (mobiltelefon, számológép) nem használható! Csak pontos eredmény fogadható el.

Gyanakodj!

A csapatok tagjai két párt alkotva dolgoznak. Minden csapat két dokumentumot kap kézhez. Az egyikben azokat a hiányzó információkat kell megjelölni, amelyek nélkül a dokumentum hiányos vagy érvénytelen. A másik dokumentumban a hibákat kell megtalálni és leírni, azok javításaival együtt.

Történelmi pénzügyek

Minden csapat húz egy borítékot. A csapatoknak a borítékban szereplő történelmi térkép elemzésével és a megadott kép segítségével kell 2 percben kifejteniük egy gazdaságtörténeti témát.

Tanácsadás

Csapatonként 2 versenyző azt játssza el, hogy egy szakértőhöz ügyfél érkezik, akinek – egy megadott témához kapcsolódóan – 2 percben megfelelő tájékoztatást kell adni a teendőiről, lehetőségeiről. A csapatok húznak a témákat tartalmazó borítékok közül.

Az elmúlt hetek krónikája

A feladatlapon 10 kérdés/állítás szerepel, melyek mindegyike egy közelmúltbeli pénzügyi, gazdasági hírhez kapcsolódik. A 10 kérdés/állítás mindegyikéhez 3-3 válaszlehetőség tartozik, melyek közül ki kell választani az egyetlen helyes variációt.

Több vagy kevesebb?

A játékvezető 10 olyan állítást ismertet, amely adatot tartalmaz. A csapatoknak állításonként 20” alatt azt kell eldönteniük, hogy a valóságban ez az érték több, vagy kevesebb. A döntéshez egy K – szerintük a valóságban kevesebb, vagy egy T – szerintük a valóságban több betűjelű lapot kell a játékvezető felszólítására egyszerre felemelniük.

Share This

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a böngészés biztonságának növelése és a felhasználói élmény fokozása érdekében. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close