+36 1 354 1608 és +36 20 317 5185 (H-P 10.00-16.00) info@penzsztar.hu

Nyolc csapat küzdhet meg egymással a PénzSztár 2015. december 3-i országos elődöntőjében, ahol általános műveltséget, pénzügyi ismereteket, előadói készséget, kreativitást és csapatmunkát igénylő feladatok során kell bizonyítaniuk a versenyzőknek.

A PénzSztár országos elődöntője 2015. december 3-án délután kerül megrendezésre a Budapesti Gazdasági Főiskolán (cím: 1055 Budapest, Markó u. 29-31.). Minden résztvevőnek legkésőbb 13 órára meg kell érkeznie a helyszínre, hogy elegendő idő maradjon a regisztrációra, az elhelyezkedésre és a játékszabályok ismertetésére, mert pontban 14 órakor kezdetét veszi a verseny. A játék befejezése után kerül sor az eredmények összegzésére, a továbbjutó csapatok meghatározására, illetve holtverseny esetén a szétlövésre. Az eredményhirdetést és a záróceremóniát követően, az esemény befejezése 18 óra körül várható.

Az elődöntőben szereplő csapatok listája ide kattintva érhető el

Sorsolás az elődöntőben szereplő csapatok ülésrendjéről

Az elődöntő menete

A verseny során a csapatok semmilyen külső segítséget, segédletet nem használhatnak. A versenyzők az eddig szerzett pontjaikat elveszítik, mindenki tiszta lappal indul. Mivel nagy a tét, sok csapat szerepel ebben a fordulóban, a megszólalások időigénye miatt a játék hosszabbra nyúlik. El kell dőlnie, hogy ki érdemes valóban a végjátékra, és nem dönthet egyetlen rontás, vagy tévedés. A hosszabb játékidő jobban igénybe veszi a csapatok erejét, koncentráló képességét. Nehezíti a dolgukat az is, hogy egy-egy megszólalásukkal meg kell várniuk a többiek feleletét, illetve esetenként – a pontszerzési lehetőségek és a megfelelő időgazdálkodás biztosítása érdekében – párhuzamosan két feladat megoldására kerül sor. A csapatok teljesítményét öttagú szakmai zsűri bírálja el. Egyes feladatoknál a zsűri pontozótáblával értékeli a megoldásokat, ilyenkor minden zsűritag 0-5 pontot adhat a megoldásra, és az adott pontok összege kerül beszámításra.

A játékban szereplő feladattípusok

Sikertörténet

Házi feladat volt, hogy a csapatok készítsenek rövid, maximum 2 perces videót egy, a környezetükben sikeresen működő vállalkozásról, bemutatva a sikertörténet tanulságait. A zsűri minden tagja minden produkcióra 0-5 pontot adhat. Egy csapat maximum 25 pontot szerezhet.

Javítsd!

Minden csapat kap egy oldalnyi, azonos tartalmú szöveget, amelyben tíz hiba van. A feladat megtalálni és bejelölni a hibákat, majd kijavítani a szöveget a feladatlapon. Minden hibafelismerés 1-1 pontot, a helyes javítás 2-2 pontot ér, összesen maximum 30 pont szerezhető. A gondolkodási idő 8 perc.

Felező

A feladatlapon 10 állítás/kérdés szerepel, melyek mindegyikéhez négy válaszlehetőség tartozik. A négy változatból kell kiválasztani az állításhoz/kérdéshez illeszkedő két helyes választ. Csak az a megoldás ér pontot, ahol a csapat mindkét helyes választ megjelölte. Összesen 10×2, azaz 20 pont szerezhető. A gondolkodási idő 6 perc.

Párhuzamos feladatpár

Miközben négy csapat a „Vita” feladatot oldja meg, a másik négy csapat az „Adatpárosító” feladaton dolgozik, majd csere következik.

Vita

Minden csapat húz egy témát. A csapat két tagjának 2 percben el kell játszania a szituációt, amely két ellentétes álláspontot tartalmaz. A felkészülési idő minden csapat számára 2 perc. Az induló gondolkodási idő után a játékot láncszerűen bonyolítjuk le. A feladatmegoldásra minden zsűritag 0-5 pontot adhat, tehát összesen 25 pont szerezhető.

Adatpárosító

Minden csapat kap egy A4 méretű lapot feliratokkal és egy borítékot. A feladat az, hogy a lapon és a borítékban szereplő feliratok felhasználásával 10 összeillő párt kell alkotni. A borítékban 20 információ szerepel, melyek közül csak 10 használható fel valamelyik pár részeként. Minden jó pár 2 pontot ér, tehát maximum 20 pont szerezhető. A gondolkodási idő 8 perc.

Több vagy kevesebb?

A játékvezető 10 olyan állítást ismertet, amely adatot tartalmaz. A csapatoknak állításonként 20” alatt azt kell eldönteniük, hogy a valóságban ez az érték több, vagy kevesebb. A döntéshez egy K – szerintük a valóságban kevesebb, vagy egy T – szerintük a valóságban több betűjelű lapot kell a játékvezető felszólítására egyszerre felemelniük. Minden találat 2 pontot ér, összesen maximum 20 pont szerezhető.

Kutass!

A csapatoknak házi feladatként egy maximum 2 perces prezentációra kellett felkészülniük a dualizmus korának egy-egy pénzügyminiszteréről. A prezentációnak össze kell foglalnia a fontosabb biográfiai adatokat, be kell mutatnia az adott személyiség pénzügyminiszteri tevékenységét, és mindezeken keresztül egy általános képet kell adnia magáról a korszakról is. A csapatoknak saját eszközökkel, kivetítés nélkül kell prezentálniuk. Minden zsűritag minden produkcióra 0-5 pontot adhat, maximum 25 pontot szerezhető.

Totó

Minden csapat kap egy 13+1 kérdést tartalmazó totószelvényt. Egy-egy helyes tipp 2 pontot ér, de az a csapat, amelyik mind a 13 kérdésre helyesen tippel és a +1 kérdésre is jó választ ad, 30 pontot kap. A +1 kérdés – mint a labdarúgással játszott totóban – csak akkor ér, ha minden más helyes volt! A tippelésre 6 perc áll rendelkezésre. Minden kérdésnél csak egyértelmű jelöléssel kiválasztott egyetlen válasz fogadható el!

Párhuzamos feladatpár

Négy csapat a „Kommentár” feladatot oldja meg, a másik négy csapat a „Kérdéssor” feladaton dolgozik, majd csere következik.

Kommentár

Minden csapat húz egy-egy ábrát, amelyről – áttanulmányozás után – azt kell elmondaniuk max. 2 percben, hogy milyen folyamatok olvashatók ki belőle, mire lehet következtetni stb. Gondolkodási idő az első csapatnak 2 perc, a következő mindig addig gondolkodik, amíg a másik válaszol, de egyik csapat gondolkodási ideje sem lehet kevesebb vagy több 2 percnél. Minden zsűritag 0-5 pontot adhat, összesen maximum 25 pont szerezhető.

Kérdéssor

Minden csapat kap egy feladatlapot, rajta 10 kérdéssel, amelyeket meg kell válaszolniuk. Minden jó válasz 2 pontot ér, tehát összesen 20 pont szerezhető. A gondolkodási idő 8 perc.

Mozaikszó

Minden csapat kap egy feladatlapot, rajta 10 mozaikszóval, amelyek mellé le kell írni azok teljes változatát. Idegen nyelvből származó mozaikszó esetén szintén a pontos magyar megfelelőt kell megadni, de a helyes angol változat is elfogadható. Mindkettő feltüntetése nem ér plusz pontot. A gondolkodási idő 4 perc. Minden helyes megfejtés 2 pontot ér, összesen 20 pont szerezhető.

Igaz-hamis

A feladatban elhangzó állításokról azt kell eldönteni, hogy igazak-e vagy hamisak. Tippelni úgy lehet, hogy a játékvezető felszólítására a csapat vagy az igazat jelentő I, vagy a hamisat jelző H betűvel ellátott lapját emeli fel. 10×2, azaz 20pont érhető el.

Share This

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a böngészés biztonságának növelése és a felhasználói élmény fokozása érdekében. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close