+36 1 354 1608 és +36 20 317 5185 (H-P 10.00-16.00) info@penzsztar.hu

Ismét jelentkezhetnek a középiskolások a pénzügyi ismereteik bővítését elősegítő országos pénzügyi-gazdaság versenyre, a PénzSztárra. A szervezők – a TakarékBank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével – immár harmadik alkalommal hirdetik meg a vetélkedőt, amelynek fő célja, hogy játékos formában felmérje a diákok tudását, fejlessze pénzügyi kultúrájukat, egyúttal segítse a középiskolákat pénzügyi oktatási innovációs törekvéseik megvalósításában. A PénzSztár versenyre 2015. október 5-ig jelentkezhetnek négyfős, 14-20 éves középiskolásokból álló csapatok.

Több száz középiskola több ezer diákja gazdagodott már új pénzügyi ismeretekkel, gyakorlatban hasznosítható tudással, élményekkel és értékes nyereményekkel az első két PénzSztár versenyen. A résztvevők között már eddig is voltak olyan erdélyi és vajdasági csapatok, akik felfigyeltek a lehetőségre és indultak a versenyen. Idén a szervezők – a magyarországi középiskolákhoz hasonlóan – a határon túli magyar oktatási intézményekhez is eljuttatják a hivatalos versenyfelhívást. A külhoni csapatok részvételét segíti, hogy 2015-ben átalakulnak a magyar történelemhez kapcsolódó gazdaságtörténeti feladatok is.

Jelentkezni 2015. október 5-ig lehet, a weboldalon található regisztrációs lap kitöltésével. A nevezés díjmentes, a jelentkezés feltétele csupán annyi, hogy a négyfős csapatok tagjai ugyanabba a középiskolába járjanak, 14-20 év közötti diákok legyenek és a 2015/2016-os tanévben aktív középiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkezzenek. A közgazdasági szakközépiskolák és a nem szakirányú oktatási intézmények csapatai egyenlő eséllyel indulhatnak, hiszen nem tartozik a követelmények közé, hogy a versenyzők gazdasági alapképzésben részesüljenek. Ezt tükrözi az is, hogy a 2014. évi verseny győztes csapata éppen egy olyan gimnáziumból került ki, ahol órarendi keretek között nincs külön pénzügyi-gazdasági oktatás.

A 2014. évi PénzSztár verseny győztese, a budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Részvényesek nevű csapata Csapattagok: Polgár Péter, Cser Nikoletta, Csizovszky Anna, Rátky Márton

A 2014. évi PénzSztár verseny győztese, a budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Részvényesek nevű csapata
Csapattagok: Polgár Péter, Cser Nikoletta, Csizovszky Anna, Rátky Márton

Az egymást követő fordulók során a csapatoknak különféle típusú és fokozatosan nehezedő feladatokat kell megoldaniuk, amelyhez a pénzügyi-gazdasági tájékozottság mellett általános műveltségre, logikus gondolkodásra és gyakorlati készségekre is szükség van. A felkészüléshez felhasználhatók a korábbi évek feladatsorai, a feladattípusok leírásai és a verseny szakértői által ajánlott háttéranyagok.

A csapatok először két online teszten, majd a 23 helyszínen megrendezett megyei selejtezőkben, a 8 helyszínen megtartott regionális középdöntőkben, valamint a budapesti elődöntőben és döntőben mérhetik össze a tudásukat, s közben rengeteg tapasztalattal és több millió forint összértékű nyereménnyel gazdagodhatnak. 2015-ben a fődíjat a nyertes csapat minden tagjának járó, 100 ezer forint értékű TakarékBank bankkártya és a fő médiatámogató HVG által felajánlott egy-egy okostelefon jelenti, de a versenyzőket további értékes ajándékok és nyeremények is várják fordulóról fordulóra. A legkiválóbb felkészítő tanárok munkáját különdíjjal ismerik el.

A PénzSztár verseny szervezői az értékes tárgyjutalmak mellett olyan tudásalapú szakmai díjakkal – továbbképzésekkel, tréningekkel, szakmai gyakorlatokkal és tanulmányutakkal – is készülnek a legjobb csapatok megjutalmazására, amelyek támogatják a verseny célját. Újdonság, hogy az a három középiskola, ahonnan a legtöbb csapat kitölti az előselejtező két online tesztjét – az elért eredménytől függetlenül – különdíjban részesül. Nyereményük egy-egy oktatási szimulációs szoftverlicenc, amely további segítséget nyújthat számukra a pénzügyi és gazdasági ismeretek elsajátításában. Azok pedig, akik nem jutnak tovább az online fordulókból, a főversennyel párhuzamosan külön játékban vehetnek részt, további nyereményekért.

Share This

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a böngészés biztonságának növelése és a felhasználói élmény fokozása érdekében. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close