+36 1 354 1608 és +36 20 317 5185 (H-P 10.00-16.00) info@penzsztar.hu

Pontosan egy hét múlva, 2017. december 7-én kerül sor az idei verseny végső fordulójára. A négy döntős csapat a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében méri össze a tudását, hogy eldőljön, melyikük lesz a 2017. évi PénzSztár.

Két internetes és három helyszíni fordulót követően, a salgótarjáni Gazdmanók, a tatabányai Kasszaőrök, a zalaegerszegi Mind arany és a debreceni Mon(k)ey Managers csapata mérkőzhet meg egymással az idei PénzSztár címért és a vele járó fődíjakért: a fejenként 100 ezer forintos nyereményért és az okostelefonokért. A döntő délután 14 órakor kezdődik, de a résztvevőknek legkésőbb 13 órára meg kell érkezniük a helyszínre, hogy elegendő idő maradjon a regisztrációra, az elhelyezkedésre és a versenyszabályok ismertetésére.

 

A csapatok teljesítményét öttagú szakmai zsűri értékeli. A testület elnöke Dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli elnöke, tagjai Dr. Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, Sinkáné dr. Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóügyi szakfőigazgatója, Tevanné dr. Südi Annamária, a Gazdasági Versenyhivatal főtitkára és Tóth Viktor, a Budapest Bank Zrt. vezérigazgatója.

A fináléban a következő feladatok során kell bizonyítaniuk a csapatoknak

Startup

A csapatok házi feladatként kapták, hogy tervezzenek meg egy saját startup projektet, melyet maximum 6 percben prezentálnak – az előzetesen megadott szempontok szerint – a zsűri és a startup szakértő előtt. A zsűri először meghallgatja valamennyi prezentációt, majd a szakértő értékelését, és utána kerül sor a pontozásra.

Miért?

A csapatoknak azt kell kifejteniük maximum 2 percben, hogy egy adott pénzügyi, gazdaságpolitikai esemény milyen okokból következett be. A csapatok egymás után húznak a témákat tartalmazó borítékok közül.

Javítsd!

Minden csapat kap egy oldalnyi, azonos tartalmú szöveget, amelyben tíz hiba van. A feladat megtalálni a hibákat, majd a hibás szövegrészleteket és azok javításait leírni a feladatlapra.

Postabontó

Minden csapat tíz rövid levélrészletet kap egy borítékban. Ezeket kell a megfelelő címzettekhez elirányítaniuk. A levélrészletekre azt kell ráírniuk, hogy az adott témában melyik intézmény vagy intézményen belüli szakterület az illetékes.

Becslés

A feladatban 10 kérdés/állítás hangzik el, melyek mindegyike egy-egy adatra vonatkozik. A csapatoknak 20” gondolkodás után meg kell becsülniük a szóban forgó adat nagyságrendjét. Azok a csapatok szereznek pontot, akiknek a becslése az elfogadható értéktartományon belül van.

Szópárbaj

Minden csapat minden csapattal szópárbajozik egy-egy 2 perces vita keretében. A szópárbajban két különböző csapat egy-egy tagjának kell képviselnie az ellentétes álláspontokat. A párbajozó párok húznak a témákat tartalmazó borítékok közül. A zsűri mindig 2 párbaj után pontozza a résztvevők teljesítményét.

Forrás

A borítékokban szereplő cikkek a pénzvilág valamilyen fontos, aktuális kérdéséről, eseményéről, folyamatáról szólnak. A csapatok ezek közül húznak egyet-egyet, majd felkészülés után, maximum 2 percben ismertetik a cikk lényegét, fontosabb megállapításait. A cikk szövege csak a felkészülés ideje alatt lehet a versenyzők előtt, az ismertetéshez csak saját jegyzet használható. A zsűri valamennyi csapat meghallgatása után értékel.

Történelmi pénzügyek

A csapatoknak egy gazdaságtörténeti, pénztörténeti témát kell ismertetniük maximum 2 percben, a megadott szempontok, források és korabeli pénzérmék alapján. A csapatok húznak a témákat tartalmazó borítékok közül. A csapatok teljesítményét először két szakértő szóban értékelik, majd ezt követően pontoz a zsűri.

Totó

Minden csapat kap egy 13+1 kérdést tartalmazó totószelvényt. Minden kérdésnél az egyetlen helyes választ kell megtalálni, és egyértelmű jelöléssel megjelölni.

Igaz-hamis

A feladatban elhangzó állításokról azt kell eldönteni 20” alatt, hogy igazak-e vagy hamisak. Tippelni úgy lehet, hogy a játékvezető felszólítására a csapatok vagy az igazat jelentő I, vagy a hamisat jelző H betűvel ellátott lapot emelik fel.

 

 

Share This

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a böngészés biztonságának növelése és a felhasználói élmény fokozása érdekében. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close