+36 1 354 1608 és +36 20 317 5185 (H-P 10.00-16.00) info@penzsztar.hu
Óriási küzdelemben alakult ki a döntő mezőnye

Óriási küzdelemben alakult ki a döntő mezőnye

Az első helyezett kecskeméti csapat egy ponttal előzte meg a második helyen befutó tatabányaiakat, a hatodik helyet megszerző, és ezért a döntőbe be nem jutó budapestieket pedig mindössze öt pont választotta el a bravúrtól. 2017 után, a szatmárnémetieknek köszönhetően ismét van határon túli csapat a fináléban. Az 5 döntős team közül négy a megszerezhető 260 pontból több mint 200-at teljesített. Ez azt vetíti előre, hogy a 2018. december 13-i döntőben hasonlóan kiélezett küzdelem várható.

(tovább…)

Negyven csapat jutott be a PénzSztár verseny regionális középdöntőjébe

Negyven csapat jutott be a PénzSztár verseny regionális középdöntőjébe

Összesen 115 négyfős középiskolás csapat mérte össze a tudását a PénzSztár Hazai és Határon Túli Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozói Versenyének 23 helyszínen párhuzamosan megrendezett megyei selejtezőjében. Közülük 35 hazai és 5 határon túli magyar csapat jutott tovább a november 22-i regionális középdöntőbe.

(tovább…)

Ismét több mint 1000 csapat nevezett a versenyre

Ismét több mint 1000 csapat nevezett a versenyre

Mintegy 1100 négyfős, 14-22 évesekből álló középiskolás csapat jelentkezett a 2018. évi PénzSztár versenyre. A Versenyközpont és a támogató szervezetek vezetői közös sajtótájékoztatón számoltak be a regisztráció eredményeiről és ismertették az idei versennyel kapcsolatos terveket és várakozásokat.

(tovább…)

PénzSztár verseny már hatodszor

PénzSztár verseny már hatodszor

Több mint 50 hazai és határon túli magyar szervezet – köztük a gazdaság és a pénzvilág szereplői, egyetemek, szakmai és oktatási szervezetek – egyedülálló, példaértékű összefogásával, immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a PénzSztár Hazai és Határon Túli Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenye. A kezdeményezés fő célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a pénzügyi műveltség fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse ismereteiket. A 2013-as indulás óta több mint 20 000 diák vett már részt a versenyen, s közben sok új ismerettel, gyakorlati készségekkel, élményekkel és értékes nyereményekkel gazdagodott.

A játékos megmérettetésre 4 fős csapatok jelentkezhetnek hazai és határon túli magyar középiskolákból. A nevezés díjmentes, a jelentkezés feltétele, hogy a csapat tagjai ugyanannak a középiskolának a – 14–22 év közötti – diákjai legyenek, akik a 2018/2019-es tanévben aktív középiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkeznek, és még nem szereztek érettségi bizonyítványt. A verseny 6 fordulója során különféle típusú és fokozatosan nehezedő feladatok várnak a csapatokra, melyek megoldásához a pénzügyekkel, a gazdasággal és a vállalkozások működésével kapcsolatos tájékozottságra, általános műveltségre és gyakorlati készségekre van szükség. Nevezni 2018. október 8-án éjfélig lehet, a honlapon található regisztráció kitöltésével.

Mivel a pénzügyi, gazdasági és vállalkozási ismeretek ma már szervesen hozzátartoznak az általános műveltséghez, a PénzSztár játékos feladatai is a gyakorlatban hasznosítható tudásra és készségekre helyezik a hangsúlyt. Azok a középiskolák, amelyek arra biztatják tanulóikat, hogy végigjátsszák legalább a verseny két online fordulóját, már sokat tesznek azért, hogy a fiatalok megismerjék a legfontosabb pénzügyi, gazdasági és vállalkozási alapfogalmakat. Éppen ezért, az a három középiskola, ahol a legtöbb csapat kitölti a két online tesztet – az elért eredménytől függetlenül –, különdíjban részesül. Nyereményük egy évre szóló oktatási szimulációs szoftverlicenc, amely további segítséget nyújt a gazdasági, pénzügyi és vállalkozási ismeretek oktatásához.

A két online és négy helyszíni forduló során a fiatalok olyan pénzügyi, gazdasági és vállalkozási ismeretekkel és gyakorlati készségekkel gyarapíthatják tudásukat, amelyek később majd a mindennapi életük, a továbbtanulásuk vagy akár a pályaválasztásuk szempontjából is meghatározóak lehetnek. A helyszíni fordulókban jól teljesítő csapatokra – a hasznos tudás mellett – értékes nyeremények és szakmai továbbképzések várnak, a győztes csapat pedig elnyeri a verseny fődíjait is, fejenként 100-100 ezer forintot és egy-egy okostelefont.

 

Kialakult a december 7-i négyes döntő mezőnye

Kialakult a december 7-i négyes döntő mezőnye

Egy zalaegerszegi, egy debreceni, egy salgótarjáni és egy tatabányai diákcsapat mérkőzhet meg egymással a PénzSztár verseny döntőjében, amelyre 2017. december 7-én, a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében kerül sor.

(tovább…)

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a böngészés biztonságának növelése és a felhasználói élmény fokozása érdekében. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close