+36 1 354 1608 és +36 20 317 5185 (H-P 10.00-16.00) info@penzsztar.hu

A 2015. évi győztesek egész napos szakmai programon vettek részt a BÉT és a Keler közös szervezésében. A Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium diákjai sok érdekességet megtudtak a tőzsde világáról, sőt még a tőzsdei spekuláció módszereibe is bepillantást nyertek.

csapatneve2

Szalka Áron, Vályogos Anna, Rottek Bence, Kovács Bertold

Az alábbiakban a csapat beszámolója olvasható:

A Budapesti Értéktőzsdén tett látogatásunk alkalmával rengeteg új ismerettel gazdagodtunk, miközben a Szabadság téri Bank Center impozáns épületében egy kicsit mi is brókernek érezhettük magunkat.

Programunk két interaktív prezentációval vette kezdetét. Először Bozsik Balázs, a marketing, PR és kormányzati kapcsolatok igazgatója nyújtott betekintést a BÉT történetébe, szó esett jövőbeli céljaikról, valamint néhány trükköt is elárult a befektetéseket illetően. A következőkben Csiszér Péter, a Keler Zrt. stratégiai és ügyfélkapcsolati igazgatója mutatta be nekünk szervezetük fejlődését, szerepét és persze ambícióikat a jövőre nézve.

Mindezek után az OTP Pénzügytörténeti Kiállítására indultunk, amely egy kissé eldugott helyen van ugyan, de annál bájosabbnak és izgalmasabbnak bizonyult. Számtalan, pénzügyekhez köthető kincs és relikvia fogadott bennünket, így örömmel szemlélődtünk, sőt végül még első világháború korabeli mérlegkönyveket is a kezünkbe vehettünk.

Ebéd után történelmet idéző sétára indultunk a belvárosban. A Szabadság tér megkapó épületei után a Gresham-palota és a Vigadó is állomásunkká vált, mindeközben pedig újabb különlegességeket tudtunk meg a múlt pénzügyeiről.

A nap zárásaként a Budapesti Corvinus Egyetem új épületének FinLab-jában fogadtak bennünket. Itt megismerkedtünk a Bloomberg nevű program használatával, s mindezt kisebb matematikai agytornával kiegészítve, bepillantást nyertünk a tőzsdei spekulálás módjaiba.

Összességében egy igazán élvezetes és élményekkel teli napot tudhattunk magunk mögött, a végére kellemesen el is fáradtunk. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek, akik ilyen eseménydús programot állítottak össze nekünk.

Share This

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a böngészés biztonságának növelése és a felhasználói élmény fokozása érdekében. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close