+36 1 354 1608 és +36 20 317 5185 (H-P 10.00-16.00) info@penzsztar.hu

Idén is négyfős csapatokban küzdhetnek a diákok PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny értékes díjaiért, és most először már a teljes Kárpát-medencéből fogadják a jelentkezéseket. A pénz és a különféle okoskütyük is jó motiváció, de a megszerzett gazdasági tudással a versenyzők ennél nagyságrendekkel többet spórolhatnak majd meg életük során. A legügyesebb versenyzők további szakmai tanfolyamokat és gyakorlati helyeket is nyerhetnek.

Több száz középiskola több ezer diákja vett részt a PénzSztár versenyen annak 2013-as indulás óta, s közben sok új ismerettel, a gyakorlatban hasznosítható tudással, élménnyel és értékes nyereményekkel gazdagodott. A PénzSztár szakmai támogatottsága is évről évre bővült, így az együttműködő partnerek között ma már egyaránt jelen vannak a gazdasági élet, a pénzügyi intézményrendszer és a felsőoktatás elismert képviselői – mondta el a Profit7.hu-nak Kerekes György, a PénzSztár Versenyközpont vezetője.

Mint mondta, a versenyre a nevezés teljesen díjmentes, a jelentkezés feltétele csupán annyi, hogy a csapat tagjai ugyanannak a középiskolának a – 14–22 év közötti – diákjai legyenek, és a 2016/2017-es tanévben aktív középiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkezzenek. Azok is indulhatnak, akik érettségi után nappali tagozaton folytatják középiskolai tanulmányaikat, és megfelelnek a jelentkezés többi feltételének. A fordulók során a csapatoknak különféle típusú és fokozatosan nehezedő feladatokat kell megoldaniuk, amelyhez a pénzügyi-gazdasági tájékozottság mellett általános műveltségre, logikus gondolkodásra és gyakorlati készségekre is szükségük van. Elméleti és gyakorlati feladatokkal egyaránt készülnek, ám a hangsúly az utóbbin van.

Úgy fogalmazott, mivel a pénzügyi, gazdasági és vállalkozási ismeretek ma már szervesen hozzátartoznak az általános műveltséghez, a PénzSztár játékos feladatai is a gyakorlatban hasznosítható tudásra és készségekre helyezik a hangsúlyt. A fiatalok olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagodhatnak a verseny során, amelyek meghatározóak lehetnek mindennapi életük, továbbtanulásuk, pályaválasztásuk szempontjából is. A hasznos tudás mellett értékes nyeremények, tárgyjutalmak és továbbképzések is várnak a jól teljesítő csapatokra. A PénzSztár fődíja 100 000 forint és egy okostelefon a győztes csapat minden tagjának. A legügyesebb versenyzőket emellett további értékes nyeremények, tárgyjutalmak és tudásalapú szakmai díjak is várják. Ráadásul a verseny támogatói különféle képzéseket, szemináriumokat is felajánlanak, sőt, van, amely gyakorlati lehetőséget is biztosít a számukra.

profit7

Kerekes György hozzátette: a verseny célja a pénzügyi kultúra fejlesztése, amely átfogja a gazdaság és a pénzvilág minden fontosabb szegmensét, kiterjed egész Magyarországra és a határokon túlra is. Idén először a teljes Kárpát-medence fiatal magyarságát megszólítják. Fontosnak tartják, hogy felkeltsék a középiskolás korosztály érdeklődését a gazdaság és a pénzügyek iránt, valamint felmérjék és tovább bővítsék ilyen jellegű ismereteiket. A verseny a diákokon keresztül igyekszik egyúttal a szélesebb társadalmi rétegekhez is közelebb hozni a pénzügyi kultúrát és elősegíteni a felnőtt generáció tudatosabb pénzügyi döntéshozatalát. Elmondta, a felkészüléshez segítséget nyújtanak a Tudástárban megtalálható ismeretterjesztő anyagok, oktatóvideók, tesztek és szakirodalmak, de a csapatok ismeretszerzését más olyan források (napilapok, magazinok, könyvek, tanulmányok, hírportálok és egyéb internetes tartalmak) is segíthetik, amelyek a gazdaság és a pénzvilág működéséről nyújtanak átfogó tájékoztatást és aktuális információkat.

Kiemelte, a verseny összesen hat fordulóból áll. Az internetes előselejtező két fordulóra tagolódik, a versenyzőknek mindkét alkalommal online tesztet kell megoldaniuk. Mindkét online feladatlap 80 feladatot tartalmaz, és a csapatoknak feladatonként maximum 60 másodperce, azaz összesen 80 perce van a feladatsorok megoldására. Az első fordulóban minden helyes válasz 1 pontot, a másodikban 2 pontot ér. A két forduló pontszámainak összesítése a hazai csapatok esetében megyénként történik, a határon túli magyar csapatok esetében pedig észak-kárpát-medencei, kelet-kárpát-medencei és dél-kárpát-medencei területenként. Az összesített pontszám alapján mindenhonnan az 5-5 legeredményesebb csapat, azaz összesen 100 hazai és 15 határon túli magyar csapat jut tovább a megyei selejtezőbe. A selejtezőre párhuzamosan kerül sor 23 helyszínen. A középdöntőre párhuzamosan kerül sor nyolc helyszínen. A hazai csapatok a hét magyarországi régióban mérik össze a tudásukat, a határon túli magyar csapatok pedig egy magyarországi helyszínen versenyeznek. A bejutott 32 csapatnak minden helyszínen ugyanazokat az írásbeli és szóbeli feladatokat, játékos helyzetgyakorlatokat kell megoldaniuk. A legjobb hét hazai és egy határon túli magyar csapat jut tovább az elődöntőbe.

Az elődöntőre egy budapesti helyszínen kerül sor. A bejutott nyolc csapatnak írásbeli és szóbeli feladatokat, játékos helyzetgyakorlatokat kell megoldaniuk. A négy legjobb csapat jut tovább a budapesti döntőbe. A versenyre október 10-ig lehet jelentkezni.

Szerző: Hunyor Erna Szofia | Forrás: profit7.hu

Share This

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a böngészés biztonságának növelése és a felhasználói élmény fokozása érdekében. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close