+36 1 354 1608 és +36 20 317 5185 (H-P 10.00-16.00) info@penzsztar.hu

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az adótudatosság fontosságát hangsúlyozó előadásával nyitotta meg az idén már hetedik alkalommal megrendezendő PénzSztár verseny meghirdetése kapcsán tartott nemzetközi középiskolai pénzügyi-gazdasági oktatási konferenciát.

Fotó: PM

Közel 400 milliárddal javította a költségvetés helyzetét az áfarés szűkülése azáltal, hogy míg 2012-ben a költségvetésnek még 22 százalékkal kevesebb áfát sikerült beszednie, mint amennyit az adóalanyoknak be kellett volna fizetnie, addig 2016-ban ez az arány már csak 13 százalékos volt. Ez a javulás azért fontos, mert minél hatékonyabban tudja az állam beszedni az adókat, annál kevesebb adó szükséges ahhoz, hogy a költségvetés egyensúlyban legyen – jelentette ki az államtitkár.

Az Izer Norbert által rögtönzött kvíz során a zömében középiskolai tanárokból álló hallgatóságnak többé-kevésbé sikerült eltalálnia, hogy a központi büdzsé az idei évre 16 ezer milliárd forintos adóbevételt irányzott elő. Ennek 26 százaléka folyhat be az általános forgalmi adóból (áfa), ami az 50-60 létező hazai adónemből rendre a legtöbbet hozza a költségvetés konyhájára. Míg az adók több mint háromnegyede központi, addig kevesebb mint a negyede helyi adó.

Az adótudatossággal nemcsak a költségvetés nyerhet, tudatos adózással az adózók is jelentős összeget spórolhatnak meg – hangsúlyozta a PM államtitkára. A vállalkozók számtalan kedvező adózási mód közül választhatnak. S egyre többen élnek is ezzel: például a kisvállalati adót (kiva) közel 40 ezren, a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) több mint 337 ezren választották április 24-éig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal naprakész adatai szerint. Csak érzékeltetésül: a két adónem bevezetése első évének végén, 2013-ban még 7 ezer kivás és csaknem 76 ezer katás volt.

Ugyanakkor Izer Norbert előadásából az is kiderült, hogy van még mit javítani a magánszemélyek adótudatosságán. Legalábbis, ha azt nézzük, hogy mennyire élünk azzal a lehetőséggel, hogy a személyi jövedelemadónk (szja) egy százalékát civil, egy százalékát pedig egyházi szervezeteknek lehet felajánlani. Ám a 2017-ben felajánlható 32 milliárd forintnyi szja kevesebb, mint feléről, 15 milliárdról rendelkeztek az adózók. Még alacsonyabb az arány, ha azt nézzük, hogy tavalyelőtt mindössze 1,9 milliónyian éltek az 1+1 százalékos felajánlással, 3,2 milliónyian azonban nem használták ki ezt a lehetőséget.

Forrás: Csabai Károly, Mfor.hu

Share This

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a böngészés biztonságának növelése és a felhasználói élmény fokozása érdekében. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close