Hírek, aktualitások

Szakértők, tanárok és diákok találkoztak a Parlamentben

A Költségvetési Tanács elnöke látta vendégül a PénzSztár szakértőit, a pénzügyi ismeretek oktatása iránt elkötelezett középiskolai tanárokat és a verseny eddigi győzteseit. A program keretében szakmai beszélgetésre és parlamenti látogatásra került sor.

A PénzSztár verseny 2015. évi döntője

A PénzSztár verseny 2015. évi döntője

A PénzSztár 2015. december 17-i fináléjában egy budapesti és egy székesfehérvári gimnázium, valamint egy békéscsabai és egy győri szakközépiskola diákjai mérték össze a tudásukat. Az izgalmakkal teli döntő és az ünnepélyes díjátadó visszanézhető felvételről.

Interjú a 2015. évi verseny győzteseivel

Interjú a 2015. évi verseny győzteseivel

A PénzSztár 2015. évi döntőjében a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata aratott győzelmet. A csapat tagjai: Kovács Bertold, Rottek Bence, Szalka Áron és Vályogos Anna. A verseny után a nyertesekkel beszélgettünk.

Budapesti gimnazisták nyerték a PénzSztár versenyt

Budapesti gimnazisták nyerték a PénzSztár versenyt

Az idén is rendkívüli izgalmak közepette zajlott a harmadik Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny döntője. A Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata szoros küzdelemben szerezte meg a 2015. évi PénzSztár címet.

Bemutatkoznak a 2015. évi döntős csapatok

Bemutatkoznak a 2015. évi döntős csapatok

A döntősöknek házi feladatként kisfilmet kellett készíteniük, amelyben bemutatták a csapatot, összefoglalták, hogyan vélekednek a csapat tagjai a pénzügyekről és a PénzSztár versenyről, illetve kitértek arra is, hogy milyen módon szereztek információkat a felkészülés során.

Megvannak a szatelit játékok nyertesei

Megvannak a szatelit játékok nyertesei

Az idei PénzSztár versennyel párhuzamosan két különjáték is indult: az Allianz Biztosító „Okos Otthon” videópályázata és a Diákhitel Központ „MINDENAMIT tudni szeretnél a pénzről” című kvízjátéka. A nyertesek névsora már megtekinthető a honlapon.

December 17-én országos döntő

December 17-én országos döntő

Fináléjához érkezett az idei verseny. A négy döntős csapat december 17-én mérkőzik meg egymással a PénzSztár címért és a fődíjakért, a Takarékbank által kibocsátott bankkártyán átvehető fejenként 100 ezer forintért és a HVG által felajánlott okostelefonokért.

Két gimi és két szakközép csapata jutott a döntőbe

Két gimi és két szakközép csapata jutott a döntőbe

A Budapesti Gazdasági Főiskolán 2015. december 3-án lezajlott országos elődöntő végeredménye alapján két gimnázium és két szakközépiskola csapata mérheti össze a tudását a PénzSztár verseny 2015. december 17-én megrendezendő fináléjában.

Összefoglaló az országos elődöntő helyszínéről

Összefoglaló az országos elődöntő helyszínéről

December 3-án nyolc csapat mérte össze a tudását a PénzSztár verseny országos elődöntőjében, ahol a legjobb 4 közé jutás volt a tét. A sikeres szerepléshez nemcsak gazdasági és pénzügyi ismeretekkel kellett rendelkezni, de szükség volt gyakorlati készségekre és csapatmunkára is.

Pillanatképek az országos elődöntőről

A PénzSztár 2015. december 3-án megrendezett országos elődöntőjében nyolc csapat versengett egymással a legjobb négy közé jutásért. Végül egy győri és egy békéscsabai szakközépiskola, illetve egy székesfehérvári és egy budapesti gimnázium csapata került a döntőbe.

November 30-án újabb játék indul a honlapon

November 30-án újabb játék indul a honlapon

November 30-ig küldhetik be a csapatok a videókat az Allianz Biztosító pályázatára, melynek első 3 helyezettje ajándékcsomagot, győztese pedig Élmény Kalandutalványt nyer. Hétfőn újabb játékot indítunk, amelyre ezúttal egyéni játékosok jelentkezését várjuk.

Lépések a pénzügyi tudatosság fejlesztése érdekében

Lépések a pénzügyi tudatosság fejlesztése érdekében

November 25-én Pénzügyi Tudatosság Fórumot rendeztek Budapesten. Az eseményhez kapcsolódóan Pölöskei Gábornét, az EMMI helyettes államtitkárát arról kérdeztük, hogy milyen előrelépések történtek a pénzügyi ismeretek oktatásának előmozdítása érdekében.