Válogatás a 2015. évi PénzSztár verseny országos elődöntőjének feladataiból, megoldásokkal.

JAVÍTSD!

Az alábbi szövegben 10 hiba szerepel. A feladat megtalálni, bejelölni és kijavítani a hibákat.

Kiskovács Kázmér gimnáziumi tanuló nagy álma vált valóra 2015 nyarán: egy nagy európai túrán vehetett részt szüleivel és húgával, Mariannal. Az utazásra már jó korán elkezdtek készülni; mindenféle útikönyveket és hasznos útmutatókat forgattak – meg persze gyakran látogatott honlapokról igyekeztek minél jobban felkészülni. A család nemcsak elég pénzzel rendelkezett, a pénzügyi kultúra terén is igazán jól álltak. A szülőknek is, a gyerekeknek is volt saját bankkártyájuk. Ennek ellenére – biztos, ami biztos – kétezer euró készpénzt is vittek magukkal. Az euró megszerzése nem okozott gondot: a Magyar Nemzeti Bank „postafordultával” megadta a valutakiviteli engedélyt. (1) Ezután Kiskovács apukának csak az MNB Szabadság téri épületébe kellett elballagnia, ahol forintért megvehette (2) a szóban forgó összeget. Már csak egy akadályt kellett leküzdeni: Hegyeshalomnál a magyar határőröknek kellett bemutatni (3) az eurót, meg az engedélyt is. Az osztrák vámos pedig felszólította őket, hogy töltsenek ki egy űrlapot, és nyilatkozzanak, hogy mennyi készpénz van náluk, hiszen a kétezer euró meghaladja az EU-ban dokumentum nélkül kivihető összeget. (4)

Legalábbis azt hitték Kiskovácsék, hogy semmi gondjuk nem lehet már! Sajnos csalódniuk kellett: Németországban, a szállodában nem tudták felváltani az ezereurósukat, (5) ezért egy helyi bankfiókot is fel kellett keresniük. Az utazás során akadt még egyéb furcsaság is. Kiskovács anyuka kedvenc operettje a Luxemburg grófja, ezért átruccantak a miniállamba is. A Luxemburgi Nagyhercegség (mert ez az állam hivatalos neve) viszont még nem vezette be az eurót (6), így ott pénzt kellett váltaniuk. Franciaországba átérve, Mariannának akadt egy kis gondja: a fagylaltos a visszajáró pénzzel becsapta, mert egy andorrai euróérmét is becsempészett az apró közé. (7)

Párizs megér egy misét! – tartja a szállóige. Kiskovácsék pedig arra jöttek rá, hogy Párizs megéri a pénzét! Amíg ott jártak ugyanis, a francia nemzeti bank, a Banque de France meglepetésszerűen felemelte az alapkamatot (8), ez pedig nem kis haragot váltott ki az ugyancsak Párizsban székelő (9) Európai Központi Bank igazgatótanácsából. A francia lépés megrázkódtatásokat okozott nem csak a párizsi, de a frankfurti és a londoni tőzsdén is. „Még szerencse, hogy csak a Budapesti Értéktőzsdén forgalmazott részvényeink vannak” – állapította meg Kiskovács apuka; így ugyanis őket nem érte veszteség.

A család persze sok szépet látott, sok kellemes élményben volt részük a nagy nyugat-európai körúton. Azt is megtapasztalhatták, mennyire „közös pénz” az euró: négy országban jártak, de vásárlásaik során az euróövezet mind a 16 országának (10) érméjéből sikerült legalább egyet „beszerezniük”.

A hibák javítása:
1. hiba: Magyarországon 1996 óta nincs már valutakiviteli engedély a turistaforgalomban.
2. hiba: A Magyar Nemzeti Bank nem végez valutaátváltást.
3. hiba: A valutát a határon nem kell bemutatniuk a kilépő utasoknak.
4. hiba: Az EU-n belüli forgalomban nincsen ilyen korlát. Ha valaki az EU-n kívülről érkezik, a 10.000 eurót meghaladó összeget kell bejelentenie.
5. hiba: A legnagyobb címlet 500 euró.
6. hiba: Luxemburg „alapító tagja” az euróövezetnek: 1999. január 1-jétől használja az eurót.
7. hiba: A fagylaltos nem csapta be Mariannt: valóban létezik andorrai euró is!
8. hiba: Az euró alapkamatát az EKB határozza meg, nem egy-egy tagállam külön-külön.
9. hiba: Az Európai Központi Bank székhelye a Majna-menti Frankfurtban van, nem Párizsban.
10. hiba: Az euróövezetnek már 19 tagja van. Emellett érméket bocsát ki a már említett Andorra, Monaco, San Marino és Vatikánváros is.

FELEZŐ

A kérdésekhez tartozó négy válaszvariáció közül a két helyeset kell megjelölni.

Mit szavatol a bankok szavatoló tőkéje?

A) Stratégiai kockázatot.

B) A hitelek vissza nem fizetési kockázatát.

C) Társadalmi kockázatot.

D) Piaci kockázatot.

Mely intézményekben tag Magyarország?

A) BIS.

B) IFC.

C) OPEC.

D) CEFTA.

Külföldi tanulmányok esetén akkor jogosult a Diákhitel1-re, ha…

A) … EGT-n belül felsőoktatási intézményben Magyarországon elismerhető felsőfokú végzettséget kap.

B)… EGT-n kívül felsőoktatási intézményben Magyarországon elismerhető felsőfokú végzettséget kap.

C) … egy magyarországi felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkezik és külföldön résztanulmányokat folytat.

D) … Magyarországon szabad mozgási és tartózkodási joga van.

Melyik állítás igaz mind a pénzügyi, mind az operatív lízingre?

A) A lízingcég a tulajdonos.

B) A futamidő végén automatikusan tulajdont szerez a lízingbevevő.

C) Minden költséget, ami az eszközzel kapcsolatban felmerül, a lízingbeadó áll.

D) A lízingcég csak azért vásárolja meg az eszközt, hogy azt lízingbe adja.

Mely költséget tartalmazza a Teljes Hiteldíj Mutató?

A) A kamatot.

B) A kezelési költséget.

C) A késedelmi kamatot.

D) A közjegyzői díjat.

Melyik két állítás IGAZ az önkéntes nyugdíjpénztárra?

A) A pénztártag a nyugdíjazása előtt adómentesen nem férhet hozzá az egyéni számláján nyilvántartott tőke és hozam összeghez.

B) A pénztártag a várakozási idő leteltét követően adó- és járulékmentesen hozzáférhet az egyéni számláján nyilvántartott összeg hozam részéhez.

C) A pénztártag a várakozási idő leteltét követően adó- és járulék fizetési kötelezettség mellett hozzáférhet az egyéni számláján nyilvántartott tőke összeghez.

D) A pénztártag a várakozási idő leteltét követően adó- és járulékmentesen hozzáférhet az egyéni számláján nyilvántartott tőke és hozam összeghez.

Melyik két index tartalmaz magyar részvényeket?

A) BUX.

B) MAX.

C) BUMIX.

D) DAX.

Melyek a derivatív (származtatott) tőzsdei ügyletek alapvető két fajtája?

A) A határidős ügyletek.

B) Az opciós ügyletek.

C) Az azonnali ügyletek.

D) Az OTC ügyletek.

Az alábbiak közül melyek tartoznak a hazai intézményi befektetői körbe?

A) A biztosítótársaságok.

B) Az alapítványok.

C) A közhasznú egyesületek.

D) A befektetési alapok.

A felsoroltak közül az Európai Unió melyik két fontos dokumentuma tartalmazza a gazdasági és monetáris unió szabályrendszerét?

A) A Maastrichti Szerződés.

B) A Nizzai Szerződés.

C) A Stabilitási és Növekedési Egyezmény.

D) A Római Szerződés.

ADATPÁROSÍTÓ

Az alábbi tíz felirat mellé kell a megfelelőt társítani az összekevert kifejezések közül.

A feladatlapon szereplő feliratok Társítandó kifejezések
1946 forint bevezetése
bankjegykibocsátás MNB
természetbeni egészségbiztosítási járulék 4%
ISIN értékpapírok egyedi azonosító jele
pont a BUX index mértékegysége
Diákhitel törlesztésének kezdete hallgatói jogviszony
1951 Európai Szén- és Acélközösség
1968 Új gazdasági mechanizmus bevezetése
deviza közvetlen árfolyamjegyzés
május 20. az szja bevallásának határideje

TÖBB VAGY KEVESEBB?

A megadott adatokról kell eldönteni, hogy a valóságban ezek értéke több vagy kevesebb, mint az állításban.

Állítások Helyes válasz
Magyarország bruttó külföldi adóssága 2014 végén 2009 végéhez képest a GDP arányában 64 százalékponttal alacsonyabb volt. kevesebb (valóságos adat: 34 százalékponttal)
Az egyéni befizetések után igénybe vehető pénztári adókedvezmény felső limitje 250 ezer forint. kevesebb (valóságos adat: 150 ezer forint)
Egy naptári évben átlagosan 180 tőzsdei kereskedési nap van. több (valóságos adat: 250 nap)
A személyi jövedelemadó mértéke – az szja-törvényben meghatározott kivételtől eltekintve – valamennyi jövedelem után egységesen 19%. kevesebb (valóságos adat: 16%)
Ingatlan adás-vétele esetén alkalmazandó illeték általános mértéke 1,5%. több (valóságos adat: 4%)
A biztosítási kockázatelbírálás időtartama 8 nap. több (valóságos adat: 15 nap)
Az elmúlt öt év (2009–2014) lakossági vagyon kárstatisztikái alapján, a lakásokban bekövetkezett tűzesetek 85%-a esik az októbertől márciusig tartó időszakra. kevesebb (valóságos adat: 60%)
Az Európai Unió költségvetési előirányzata a 2014–2020-as időszakra csaknem ezerkétszáz milliárd euró. kevesebb (valóságos adat: 960 milliárd euró)
Az OECD egy 2012-es tanulmánya szerint a magyaroknál 40% az aktív megtakarítók aránya. kevesebb (valóságos adat: 27%)
Az államháztartás 2015. és 2016. évre tervezett összes kiadásainak – átlagosan – 5%-át teszi ki az oktatási ágazat kiadása. több (valóságos adat: 10%-át)

TOTÓ

A három válaszvariáció közül az egy helyeset kell megjelölni.

Kiket nevezünk elsődleges forgalmazóknak?

A) Az elsődleges forgalmazók az ÁKK Zrt. tőkepiacon tevékenykedő kiemelt partnerei a nyilvánosan kibocsátott Magyar Államkötvények és Diszkont Kincstárjegyek forgalomba hozatalában és forgalmazásában.

B) Az elsődleges forgalmazók az ÁKK Zrt. kiemelt partnerei kizárólag a Babakötvény forgalmazásában.

C) Az elsődleges forgalmazók az ÁKK Zrt. kiemelt partnerei a forintban kibocsátott állampapírok forgalomba hozatalában és forgalmazásában.

Hogyan csökkenthető leginkább a költségvetési hiány?

A) Áremeléssel.

B) Adócsökkentéssel.

C) Az állami kiadások csökkentésével.

Mi az indexálás?

A) A reálbérek igazítása a nemzetközi színvonalhoz.

B) Egy valuta leértékelése.

C) A nominálbérek igazítása a változó árszínvonalhoz.

Melyik városban van az EBRD (European Bank for Reconstruction and Development) székhelye?

A) Londonban.

B) Strasbourgban.

C) Berlinben.

Mi lehet racionális lépés egy jegybank részéről, ha az infláció túlzottan erősödik?

A) A kötelező tartalékráta csökkentése.

B) A jegybanki kamat(ok) emelése.

C) Külföldi valuta vásárlása a hazai ellenében a bankközi piacon.

Az alábbi állampapír típusok közül melyiket nem aukció útján értékesíti az adósságkezelő?

A) A Diszkont Kincstárjegyet.

B) A 10 éves államkötvényt.

C) A Kamatozó Kincstárjegyet.

Hogyan lehet törleszteni a Diákhitelt?

A) Kizárólag banki átutalással.

B) Kizárólag készpénzes fizetéssel.

C) Csekkes és banki befizetéssel.

Mi lehet a jelzáloghitel fedezete?

A) Személygépkocsi.

B) Életbiztosítás.

C) Ingatlan.

A betét pénzneme szerint milyen betétek NEM létezhetnek?

A) Forintbetét.

B) Devizabetét.

C) Valutabetét.

Milyen alapot ajánlanál annak a befektetőnek, aki kockázatkerülő, és nagy valószínűséggel hamarosan szüksége lesz pénzre?

A) Zártvégű tőkevédett alapot.

B) Likviditási alapot.

C) Ingatlanalapot.

Hogyan változik egy fix kamatozású értékpapír értéke, ha a piaci kamatszint növekszik?

A) Nő.

B) Csökken.

C) A kamatszint változásának nincs hatása a papír értékére.

A Diszkont Kincstárjegy … kerül kibocsátásra.

A) névérték alatt

B) névérték felett

C) névértéken

Ki lehet állandó meghatalmazottja a fizetési számlának (bankszámlának)?

A) Csak nagykorú, természetes személy lehet.

B) Csak közvetlen hozzátartozó lehet.

C) Bármely természetes személy lehet.

Helyesen az „adószám” kifejezés jelenti …

A) … a magánszemélyek 10 pozíciós azonosítóját.

B) … a vállalkozások nyilvántartását megalapozó, egységes azonosításra szolgáló, 8 pozíciós számsort.

C) a vállalkozások nyilvántartását megalapozó, egységes azonosításra szolgáló, 11 pozíciós számsort.

MOZAIKSZÓ

Az alábbi mozaikszavakhoz tartozó teljes változatokat kell megadni.

GNI bruttó nemzeti jövedelem (gross national income)
EIB Európai Befektetési Bank (European Investment Bank)
NYSE New York-i tőzsde (New York Stock Exchange)
OEP Országos Egészségbiztosítási Pénztár
KHR Központi Hitelinformációs Rendszer
GATT Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (General Agreement on Tariffs and Trade)
OECD Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oganisation for Economic Co-operation and Development)
PIN-kód személyi azonosító szám (Personal Identification Number)
ECB Európai Központi Bank (European Central Bank)
KSH Központi Statisztikai Hivatal

IGAZ-HAMIS

A következő állításokról azt kell eldönteni, hogy igazak-e vagy hamisak.

Forinttal csak Magyarországon (magyar piacon) lehet kereskedni. – HAMIS

A Diákhitel1 felvehető összege félévente maximum 350.000 Ft. – HAMIS, 250.000 Ft

Az autó tulajdonjogát a forgalmi engedély igazolja. – HAMIS, a törzskönyv

Egy kötvény tényleges százalékos hozama magasabb lehet annál a kamatlábnál, amit a névértékre vonatkoztatva a kötvény ígér. – IGAZ

A pénztártag bármikor válthat pénztárat. – IGAZ

A Diszkont Kincstárjegy alapcímlete 1000 Ft. – HAMIS – 10.000 Ft

A nyilvános nyíltvégű befektetési alapok árfolyamát minden forgalmazási napon közzé kell tenni. – IGAZ

A biztosítási díj megfizetése a kedvezményezett fél kötelezettsége. – HAMIS, a szerződő fél kötelezettsége

Kutatás-fejlesztésre Magyarországon (az Európa 2020 dokumentum szerint) 2020-ra a GDP 1,8 százalékát kell fordítani. – IGAZ

Ha a jövedelem szintje és a pénz forgási sebessége változatlan, akkor a pénzmennyiség növelése növekvő árszínvonalhoz vezet. – IGAZ

Share This