Válogatás a 2015. évi PénzSztár verseny regionális középdöntőjének feladataiból, megoldásokkal.

MIT CSINÁL?

A pénzvilágban ismert 10 tevékenység/feladatkör rövid leírása alapján kell kitalálni a tevékenységek/feladatkörök megnevezését.

Pénzügyi ügyintéző, aki a jelentősebb megtakarításokat a bank kezelésére bízó ügyfelek számára külön, preferenciális elbánást biztosít. Összetett szó: PRIVÁTBANKÁR

A magasabb hozam reményében kockázatos befektetéseket végrehajtó befektető: SPEKULÁNS

Adó- és adójellegű kötelezettségekkel, költségvetési támogatásokkal kapcsolatos feladatokat végző szakember, aki meghatározza az adókötelezettséget, tájékoztatást nyújt az ügyfeleknek és részt vesz a bevallások elkészítésében: ADÓTANÁCSADÓ

Olyan szakember, akinek feladata, hogy egy szervezeten belül vizsgálja az egyes egységek tevékenységének szabályszerűségét és hatékonyságát, a vezetés utasításainak betartását, az elszámolások szabályszerűségét, illetve a tevékenység gazdaságosságát: BELSŐ ELLENŐR

Gazdasági szakember, aki elemez, jelentéseket készít, információkat gyűjt, összefoglalókat ír annak érdekében, hogy a hatékony döntéstámogatás megvalósuljon. Feladata továbbá az eltérések felfedezése és a lehetséges intézkedések felvetése. Idegen eredetű szó: KONTROLLER

A számlák, bizonylatok ellenőrzésével, rögzítésével, elszámolásával foglalkozó szakember, aki elkészíti a nyilvántartásokat, a szükséges bevallásokat és adatszolgáltatásokat: KÖNYVELŐ

Biztosítótársaságnál dolgozó, biztosítási matematikusi feladatokat ellátó, kiemelt felelősségű szakember. Feladata különösen a kockázatarányos díjak kiszámítása, illetőleg a biztonságos működéshez szükséges matematikai feladatok (tartalékolás) elvégzése. Idegen eredetű elnevezés: AKTUÁRIUS

Olyan befektető, aki a napon belüli árfolyam-elmozdulásokkal kapcsolatos várakozásaira alapozva kereskedik a tőkepiacon. Az elnevezés két angol szóból áll: DAY TRADER

Ügyfélmegbízásokat teljesítő tőzsdei üzletkötő: BRÓKER

Olyan szakember, aki a biztosítási szerződést annak a félnek az írásbeli megbízása alapján közvetíti, aki a biztosítás létrejötte esetén a biztosított vagy a biztosítóval szerződő fél pozíciójába kerül. Tevékenységéért attól a biztosítótól jogosult díjazásra, amely a létrejött szerződésben a biztosítási kockázatot elvállalja. Előkészíti a biztosítási szerződés megkötését, tevékenysége kiterjedhet a megbízó képviseletében a szerződés megkötésére, a megbízó igényeinek érvényesítésében történő közreműködésre. Az elnevezés két szóból áll: BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ

4-BŐL 1 HELYES

A négy válaszvariáció közül az egy helyeset kell megjelölni.

Az alábbi esetek közül mikor nő a reálkamat?

A) Az infláció lassabban nő, mint a nominális kamat.

B) A nominális kamat változatlan, az infláció nő.

C) Az infláció változatlan, a nominális kamat csökken.

D) A nominális kamat az inflációt meghaladó mértékben csökken.

A lakás-előtakarékossági szerződés összege nem használható fel …

A) …belterületi lakóingatlan vásárlására.

B) … haszonélvezeti jog vásárlására.

C) … tanyai lakóingatlan korszerűsítésére.

D) … lakóház körüli vízelvezető árok kialakítására.

Az egészségpénztár által finanszírozható szolgáltatások/termékek megvásárlása az alábbiak közül melyik esetben NEM szabályos?

A) Egészségkártyával, számla nélkül.

B) Készpénzben, számla ellenében.

C) Bankkártyás fizetéssel, számla ellenében.

D) Készpénzben, nyugta ellenében.

Melyik származtatott termék?

A) Állami Nyomda részvénye.

B) D160217 jelű diszkont kincstárjegy.

C) 2016. márciusi határidős Danubius részvény.

D) OTP kötvény.

Ha egy befektető tartós befektetési számlát nyit, mert hosszabb távra (legalább 3-5 évre) szeretné lekötni a pénzét, akkor milyen befektetési jegyet érdemes ajánlani neki az alábbiak közül?

A) Likviditási befektetési jegyet.

B) Nem célszerű befektetési jegyet ajánlani neki.

C) Valamilyen vegyes alapot.

D) Pénzpiaci befektetési jegyet.

A befektetés hozamának számításakor mihez viszonyítjuk a nyereséget?

A) A lehetséges veszteség mértékéhez.

B) Az átlagos árfolyamhoz.

C) A befektetett tőkéhez.

D) A kockázathoz.

Az alábbiak közül mire költik a legtöbb pénzt az Európai Unió költségvetéséből?

A) Felzárkóztatási támogatásokra.

B) Nagy európai infrastrukturális fejlesztésekre (pl. gyorsvasúthálózatra).

C) Csúcstechnológiai kutatásokra.

D) A fejlődő országokból érkező menekültek támogatására.

Milyen színű a 100 eurós bankjegy?

A) Zöld.

B) Kék.

C) Sárga.

D) Lila.

Mikor döntötték el az Európai Unió tagállamainak vezetői, hogy közös valutát vezetnek be?

A) 1991-ben, a maastrichti csúcstalálkozón.

B) 1997-ben, az amszterdami csúcstalálkozón.

C) 1999-ben, a berlini csúcstalálkozón.

D) 2001-ben, a laekeni csúcstalálkozón.

Mekkora törzstőkével alapítható korlátolt felelősségű társaság 2015-ben?

A) 500.000 Ft.

B) 3000.000 Ft.

C) 5.000.000 Ft.

D) A törvény nem ír elő törzstőke minimumot.

IGAZ-HAMIS

A következő állításokról azt kell eldönteni, hogy igazak-e vagy hamisak.

Minél alacsonyabb egy banki konstrukcióhoz tartozó EBKM, annál kedvezőbb az ajánlat az ügyfél számára. – HAMIS – minél magasabb

A jegybanki alapkamat növelése támogatja a hitelezés élénkülését. – HAMIS – csökkentése

A Diákhitel folyósítása szüneteltethető. – IGAZ

Egy kötvény a piaci forgalomban nem foroghat a névértéke alatt. – HAMIS – foroghat

Az önkéntes pénztárak a tagok tulajdonában álló szervezetek. – IGAZ

A hiteladóst terhelő éves költséget és kamatot a THM mutatja százalékos formában. – IGAZ

A befektető az elsődleges piacon vásárolhatja meg a kötvényt a kibocsátótól. – IGAZ

Az IMF székhelye Londonban van. – HAMIS – Washingtonban

Az adóigazgatási eljárásban magánszemélyt arra meghatalmazással rendelkező nagykorú személy, ügyvéd, adószakértő, adótanácsadó, könyvelő képviselhet. – IGAZ

A Gazdasági Versenyhivatal fogyasztóvédelmi ügyekben nem járhat el. – HAMIS, eljárhat

MI ÚJSÁG A VILÁGBAN?

A megadott újságok neveit kell összepárosítani az országokkal, ahol kiadják őket, illetve a bennük szereplő lehetséges vezércikkcímmel.

Újság Ország Vezércikkcím
Kronen Zeitung Ausztria Kaptunk egy pofont a Moody’s-tól. Van, aki visszasírja a schillinget
Le Monde Franciaország Hollande: Az idei növekedési cél elérése 2015 második felének gazdasági teljesítményétől függ
Frankfurter Allgemeine Zeitung Németország Megüti a gazdaságot a Volkswagen-botrány?
La Stampa Olaszország A déli országrész örökös lemaradásra ítéltetett
The Wall Street Journal USA Folytatódik a gazdasági növekedés a FED szerdán kiadott gazdasági helyzetelemzése szerint
Asahi Shimbun Japán A gazdasági növekedés gyorsulása nagyon jó hír az Abe Sindzó vezette kormánynak, a Nikkei is erősödik
Izvestia Oroszország Az energiaügyi miniszter bejelentette, hogy Ukrajna 400 millió dollárt utalt a Gazpromnak a gázszállításért
Gazeta Wyborcza Lengyelország Elnökválasztás után a radikalizálódástól tart a sajtó, hogyan hat ez az uniós kapcsolatokra?
Zsenmin Zsipao Kína A hazai devizatartalék-állomány 3560 milliárd dollárra csökkent a jüan jegybanki intervenciójának eredményeképpen
O Globo Brazília Ez tönkreteheti az egész olimpiát. A nyomornegyedek mindennapjaihoz hozzátartozik a bűnözés, ami többnyire a drogkereskedelmet és az emberölést jelenti

MIRŐL SZÓL?

A következő rövid törvényrészletekhez tartozó jogszabályokat kell kiválasztani a megadott válaszvariációk közül.

„Eszköz beszerzésével egy időben vagy annak üzembe helyezéséig beszerzett tartozékok, tartalék alkatrészek beszerzési értéke – függetlenül attól, hogy az a tárgyi eszköz számlázott értékében vagy külön számlában jelenik meg – a tárgyi eszköz bekerülési (beszerzési) értéke részének tekintendő.”

A) 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

B) 2000. évi Számviteli törvény

C) 1996. évi LXXXVI. törvény a Társasági adóról

„Az a külföldi vállalkozás, amely belföldi gazdasági tevékenységével összefüggésben gazdasági célú letelepedésre nem köteles, belföldi adókötelezettségeinek teljesítésére pénzügyi képviselőt bízhat meg. Pénzügyi képviselő az a korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság lehet, melynek jegyzett tőkéje az 50 millió forintot eléri, vagy ennek megfelelő összegű bankgaranciával rendelkezik, továbbá az adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása nincs.”

A) 2000. évi Számviteli törvény

B) 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról

C) 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről

„Pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, devizában vagy valutában: a) betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása…,”

A) 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

B) 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

C) 2000. évi Számviteli törvény

„(1) A tagok vagy az alapítók az e törvény vagy a létesítő okirat alapján őket megillető döntési jogköröket a tagok összességéből vagy a tagok által maguk közül választott küldöttekből álló testületben (a továbbiakban: küldöttgyűlés), vagy az alapítói jogokat gyakorló személyek összességéből álló testületben gyakorolják. (2) A döntéshozó szerv a döntéseit ülés tartásával vagy ülés tartása nélkül hozza.”

A) 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

B) 1996. évi LXXXVI. törvény a Társasági adóról

C) 1996. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról

„Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a 155. § (1) bekezdésében meghatározott célokból, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti.”

A) 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

B) 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

C) 2014. évi LXXXVIII. törvény a biztosítási tevékenységről

TÖBB VAGY KEVESEBB?

A megadott adatokról kell eldönteni, hogy a valóságban ezek értéke több vagy kevesebb, mint az állításban.

Állítások Helyes válasz
2014 átlagában a nemzetgazdasági beruházások 4,7%-kal bővültek. több (valóságos adat: 11,7%-kal)
Magyarországon az egy foglalkoztatottra jutó átlagos bruttó bér 2014-ben 317 000 Ft volt. kevesebb (valóságos adat: 237 735 Ft)
A BUX index eddigi legmagasabb értéke 43 118 pont volt. kevesebb (valóságos adat: 30 118 pont)
A Magyar Országgyűlés nem fogadhat el olyan központi költségvetésről szóló törvényt, amelynek eredményeképpen az államadósság meghaladná a bruttó hazai össztermék (GDP) 33%-át. több (valóságos adat: 50%-át)
Magyarországon a társasági adó mértéke főszabályként 27%. kevesebb (valóságos adat: 19%)
2015. január 1-jétől Magyarországon a minimálbér 125 000 Ft. kevesebb (valóságos adat: 105 000 Ft)
Az elmúlt években a biztosítók világszerte átlagosan 10 milliárd dollárt fizettek ki évente a szélsőséges időjárás okozta károkra. több (valóságos adat: 70 milliárd)
Magyarország 2014 és 2020 között kb. 11 milliárd euró felzárkóztatási (kohéziós) támogatást kap az Európai Uniótól. több (valóságos adat: 20 milliárd euró)
A központi költségvetés NAV által biztosított bevételeinek 15%-át adják a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adónemek. több (valóságos adat: 30%-át)
Magyarországon az államháztartás konszolidált kiadásai előreláthatóan a GDP 66%-át teszik ki. kevesebb (valóságos adat: 45,4%-át)

 

Share This