Kialakult az idén harmadik alkalommal meghirdetett PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny november 19-én, nyolc helyszínen megrendezendő regionális középdöntőinek 4-4 tagú mezőnye, miután november 4-én 110 négyfős csapat részvételével lezajlottak a megyei selejtezők.

Budapestről, valamint Baranya, Békés, Fejér, Heves, Pest, Szabolcs-Szatmár Bereg és Vas megyéből, továbbá a szerbiai Zentáról két-két, a többi megyéből, illetve a romániai Sepsiszentgyörgyről és Szatmárnémetiből egy-egy team járt sikerrel a Takarékbank és a NAV megyei adóigazgatóságainak házigazdai közreműködésével megrendezett selejtezőkben. A november 19-ei regionális középdöntők győztesei jutnak a december 3-ai, budapesti, 8 csapatos elődöntőbe.

A megyei selejtezőkben szerteágazó feladatokat kellett a versenyzőknek megoldaniuk. Például meg kellett mondaniuk, hogy mit mutat a tőzsdeindex, vagy mi az a respiro, visszamondaniuk, hogy egy hallott gazdasági szövegből mire emlékeznek, adatokat kellett megbecsülniük, továbbá gazdasági fogalmakat összepárosítaniuk, igaz-hamis állításokat szétválasztaniuk, illetve totózniuk. Ezek mellett nem maradhattak el a szerepjátékok, fel kellett ismerniük a gazdaság- és pénztörténet jeles személyiségeit, s egy gazdasági témájú cikkben elrejtett hibákat kellett megtalálniuk.

Az országos elődöntő legjobb 4 csapata küzdhet meg majd a december 17-én, ugyancsak Budapesten megrendezendő országos döntőben a fődíjakért, a TakarékPont bankkártyán átvehető fejenként 100 ezer forintért és a HVG által felajánlott okostelefonokért, valamint a verseny támogatói által nyújtott további értékes ajándékokért.

A középdöntőbe továbbjutott 32 csapat részletes listája ide kattintva érhető el

Share This