Az október 8-án és 15-én tartandó internetes fordulókban a versenyzőknek egy-egy 80 kérdésből álló feleletválasztós tesztet kell megoldaniuk. A két forduló összesített pontszáma alapján dől el, hogy mely csapatok folytathatják a játékot a megyei selejtezőben.

Az online fordulókban négyféle feladattípus szerepel. Az „Igaz-hamis” típusú feladatoknál azt kell megjelölni, hogy az állítás igaz-e vagy hamis. A „Háromból egy helyes” típusú feladatoknál három válaszlehetőség szerepel, míg a „Négyből egy helyes” típusú kérdéseknél négy válaszvariáció van felsorolva, ezek közül kell kiválasztani azt az egyet, amelyik a csapat szerint helyes. A „Felező” (más néven „Négyből kettő helyes”) típusú feladatoknál négy válaszlehetőség közül kell a két jót kiválasztani. Ez utóbbi feladat megoldására csak akkor jár pont, ha a csapat mindkét helyes választ megjelöli.

Az első online fordulóban minden helyes megoldásért 1 pont jár, azaz összesen 80 pont szerezhető. A második online fordulóban minden jó válasz 2 pontot ér, tehát itt már 160 pont gyűjthető össze. A két forduló összesített eredménye alapján dől el, hogy mely csapatok mehetnek tovább a megyei selejtező helyszíni fordulójába. Ha valamelyik továbbjutó helyen esetleg pontegyenlőség alakul ki, akkor az a csapat jut tovább, amelyiknek rövidebb idő alatt sikerült megoldania a tesztet.

Share This