A 2013-as indulás óta több száz középiskola több ezer diákja vett részt a PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Versenyen, s közben rengeteg élménnyel, a gyakorlatban hasznosítható ismeretekkel és értékes nyereményekkel gazdagodott. Mi, szervezők is nagyon sok hasznos tapasztalatot szereztünk, melyet igyekszünk beépíteni annak érdekében, hogy 2015-ben még a korábbiaknál is sikeresebb versenyt valósíthassunk meg.

 

Változások az idei évben

 

A pénzügyi és gazdasági alapismeretekre fókuszáló online fordulók

A pénzügyi és gazdasági alapismeretek ma már szervesen hozzátartoznak az általános műveltséghez. Nem véletlen, hogy a Nemzeti alaptanterv is az iskolai oktatás egyik fontos feladatává teszi a gazdasági és pénzügyi nevelést. A 2015. évi PénzSztár verseny online kérdéssoraiban éppen ezért mi is azokra, a gyakorlatban hasznosítható alapfogalmakra helyezzük a hangsúlyt, amelyekkel a középiskolások nap mint nap találkoznak iskolai tanulmányaik keretében, személyes pénzügyeikkel kapcsolatos tevékenységeik során és a média különféle csatornáin keresztül.

A középiskolák közreműködésének elismerése

Az iskolák a jövő letéteményesei. Korunk valóban rengeteg feladatot állít az oktatási intézmények elé, de ha az a cél, hogy a középiskolából kikerülő diákok rendelkezzenek a nagybetűs életben szükséges, gyakorlatban hasznosítható tudással és képességekkel, akkor itt nem hagyhatjuk figyelmen kívül az alapvető pénzügyi és gazdasági ismereteket sem. Úgy gondoljuk, hogy azok a középiskolák, amelyek arra bíztatják tanulóikat, hogy megoldják legalább a PénzSztár verseny két online fordulójának kérdéssorait, már sokat tettek azért, hogy a fiatalok megismerjék annak a 150-200 pénzügyi és gazdasági fogalomnak a jelentését, amelyekkel nap mint nap találkoznak. Éppen ezért, azt a három középiskolát, ahol a legtöbb csapat kitölti a két online tesztet – az elért eredménytől függetlenül – különdíjban részesítjük.

Határon túli magyar középiskolák jelentkezése

Már az előző két évben is voltak olyan erdélyi és vajdasági csapatok, akik egyéni indíttatásból részt vettek a versenyen. Idén először hivatalosan is meghívást kap a PénzSztár versenyre valamennyi határon túli magyar középiskola. Ezzel párhuzamosan, 2015-ben átalakítjuk a magyar történelemhez kapcsolódó gazdaságtörténeti feladatokat, hogy a határon túli magyar versenyzők számára egyenlőbb feltételeket tudjunk biztosítani.

A szakmai díjak arányának növelése

Mindkét eddigi PénzSztár verseny alkalmával több millió forint összértékű díjazásban részesültek a jól teljesítő csapatok. Ebben az évben arra törekszünk, hogy az értékes tárgyjutalmak mellett növeljük a szakmai díjak, továbbképzések, tréningek, szakmai gyakorlatok, tanulmányutak arányát is, hiszen ezek a nyeremények hozzájárulnak a diákok gazdasági és pénzügyi ismereteinek további bővítéséhez.

További nyeremények azok számára, akik nem jutnak tovább az online fordulókból

Szeretnénk, ha azok a csapatok sem morzsolódnának le, akiknek esetleg nem sikerül továbbjutniuk az online fordulókból. Számukra – a főversennyel párhuzamosan – külön játékot hirdetünk, amelyen lehetőségük lesz még nyerni.

 

Ami 2015-ben is marad

 

Szakmai hitelesség

A PénzSztár verseny a hazai pénzügyi intézményrendszer, a magyar gazdasági élet és a közoktatás szereplőinek széleskörű, példaértékű összefogásával valósul meg. A támogató szervezetek és szakmai együttműködő partnerek között minden szakterület képviselteti magát. Szakértőink az egyes üzleti területek kiemelkedő képviselői, szakmai szervezetek vezetői és neves oktatási szakemberek, akik javaslatot tesznek a felkészülést segítő tartalmakra és a konkrét versenyfeladatokra vonatkozóan, illetve zsűritagként személyesen is részt vesznek a versenyen, és hasznos szakmai tanácsokkal látják el a diákokat.

Azonos nevezési feltételek

A versenyre 4 fős középiskolai csapatok jelentkezhetnek. A nevezés teljesen ingyenes. A jelentkezés feltétele csupán annyi, hogy a csapat tagjai ugyanabba a középiskolába járjanak, 14–20 év közötti diákok legyenek és a 2015/2016-os tanévben aktív középiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkezzenek. Nem követelmény az, hogy a diákok gazdasági alapképzésben részesüljenek, közgazdasági szakközépiskolák és nem szakirányú oktatási intézmények csapatai egyaránt eséllyel indulhatnak. Ezt bizonyítja az is, hogy a 2014. évi verseny győztes csapata épp egy olyan gimnáziumból került ki, ahol órarendi keretek között nem tanultak pénzügyi-gazdasági tárgyakat a diákok.

Területi alapon szerveződő, országos verseny

A két online forduló összesített eredménye alapján továbbjutó csapatok helyszíni fordulókban versenyezhetnek tovább. Az egyes fordulók minden helyszínen azonos feladatokkal, párhuzamosan zajlanak minden megyében, majd minden régióban, és a legjobb csapatok az országos elődöntőben, végül az országos döntőben küzdhetnek meg egymással. Az első két év tapasztalatai alapján, a szakirányú és a nem szakirányú középiskolák csapatai hasonló arányban képviseltették magukat az egyes fordulókban.

Több millió forint összértékű díjazás

A számos támogató szervezet és szakmai partner felajánlásából, a versenyben jól szereplő diákok fordulóról fordulóra értékes ajándékokban és nyereményekben részesültek 2013-ban és 2014-ben is. A PénzSztár Versenyközpont jelenleg egyeztetéseket folytat a támogatói körrel annak érdekében, hogy 2015-ben ismét ösztönző, a versenyben elért eredménnyel arányos díjakkal tudjuk jutalmazni a csapatokat és felkészítő tanáraikat. A legkiválóbb pedagógusokat különdíjjal ismerjük el.

 

Versenyszabályzat     Online jelentkezés

Share This