+36 1 354 1608 és +36 20 317 5185 (H-P 10.00-16.00) info@penzsztar.hu

Egy hét múlva, 2018. december 13-án kerül sor az idei verseny végső fordulójára. Az idén benevezett mintegy 1100 négyfős csapat közül a döntőbe jutott 5 team a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében méri össze tudását, rátermettségét és kreativitását, hogy eldőljön, melyikük lesz a 2018. évi PénzSztár.

Két internetes és három helyszíni fordulót követően, a kecskeméti Fal Utca Rókái, a tatabányai Kasszaőrök18, a zalaegerszegi Mind arany, a pécsi ANK Sokk és a szatmárnémeti Magvetők csapata mérkőzhet meg egymással a fináléban, és közülük a legjobb elnyerheti az idei PénzSztár címet és a vele járó fődíjakat: a Budapest Banktól fejenként 100-100 ezer forintot, részvételi lehetőséget a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központja által szervezett szakmai képzésen, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége által felajánlott egy-egy okostelefont. A döntő délután 14 órakor kezdődik, de a résztvevőknek legkésőbb 13 órára meg kell érkezniük a helyszínre, hogy elegendő idő maradjon a regisztrációra, az elhelyezkedésre és a versenyszabályok ismertetésére.

A csapatok teljesítményét öttagú szakmai zsűri értékeli. A testület elnöke Dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli elnöke, tagjai Dr. Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, Sinkáné dr. Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóügyi szakfőigazgatója, Tevanné dr. Südi Annamária, a Gazdasági Versenyhivatal főtitkára és Tóth Viktor, a Budapest Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A döntőben a következő feladatok során kell bizonyítaniuk a csapatoknak

Startup

A csapatok házi feladatként kapták, hogy tervezzenek meg egy saját startup projektet, melyet a döntő helyszínén prezentálnak a zsűri és a startup szakértő előtt. A feladat megoldása során nagyon fontos a kreativitás, az önálló vállalkozási kedv és érzék, hiszen ez a játék esetenként összecsenghet akár a csapat tagjainak jövőbeni terveivel, elképzeléseivel is.

Javítsd!

Egy oldalnyi szövegben kell először megtalálni és megjelölni a hibákat, majd egy másik feladatlapon a hibák javításait kell megadni.

Miért?

A csapatoknak maximum 2 percben azt kell kifejteniük, hogy egy adott pénzügyi, gazdaságpolitikai esemény milyen okokból következett be: ki döntött, miért döntött, kiket érintett a döntés.

Forrás

A feladatban szereplő cikkek a gazdaság, a pénzvilág valamilyen fontos, aktuális kérdéséről, eseményéről, folyamatáról szólnak. A csapatok ezek közül húznak egyet-egyet, majd maximum 2 percben ismertetik a cikk lényegét, fontosabb megállapításait.

Villámkérdés

A döntőre előzetesen minden csapat 5-5 villámkérdést fogalmazott meg, melyek közül 3-3, azaz összesen 15 kérdés szerepel a feladatlapon. Ezeket kell a csapatoknak röviden megválaszolnia.

Szópárbaj

Minden csapat minden csapattal szópárbajozik egy-egy 2 perces vita keretében. A szópárbajban két különböző csapat egy-egy tagjának kell képviselnie az ellentétes álláspontokat. Összesen 10 vitára kerül sor.

Történelmi pénzügyek

A megadott források és a csapat saját ismeretei alapján azt kell eldönteni, hogy a feladatlapon szereplő állítások aláhúzott részei helyesek-e. Amennyiben a csapat úgy gondolja, hogy a megjelölt szövegrész helytelen, a megadott variációk közül választhat. A kiválasztott variáció betűjelét a táblázat megfelelő sorában kell megjelölni. Amennyiben a csapat helyesnek találja az aláhúzott szövegrészt, a táblázat vonatkozó sorát üresen kell hagyni.

Gyanakodj!

Minden csapat két szöveget kap kézhez, melyekben 5-5 félrevezető/téves információ szerepel. Ezeket kell megtalálni és bejelölni, majd az egyik feladatlapon meg kell indokolni, hogy az adott információk miért keltették fel a csapat gyanúját, a másik feladatlapon pedig javítani kell a tévesnek vélt információkat.

Négyből egyet

A feladatban szereplő kérdések/állítások mindegyikéhez négy válaszlehetőség tartozik, melyek közül az egyetlen helyes variációt kell kiválasztani.

Igaz-hamis

A feladatban elhangzó állításokról 20” alatt azt kell eldönteniük a csapatoknak, hogy igazak-e vagy hamisak. Tippelni úgy lehet, hogy a játékvezető felszólítására a csapat vagy az igazat jelentő „I”, vagy a hamisat jelző „H” betűvel ellátott lapját emeli fel.

Share This

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a böngészés biztonságának növelése és a felhasználói élmény fokozása érdekében. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close